Aktualitások 2016 őszén:

Méz Nap

A Szentgyörgymezei Olvasókör évről évre megrendezi a Méz Napot Mudrák Béla tiszteletére, szeptember elején. Minden évben hirdetnek rajzversenyt, melyen óvodásainkkal részt veszünk, általában közös munkával. Az Olvasókör zsűrije munkánkat általában különdíjjal jutalmazza.  Idén a különdíjunkat Romanek Etelka polgármester asszonytól és Erős Gábor képviselő úrtól vehettük át.

Zene Ünnepe

Városunkban az idén 11. alkalommal ünnepeltük meg a Zene Ünnepét, október 1-én. Ebből az alkalomból minden esztergomi óvodás elmegy a Széchenyi térre, hogy közösen énekelnek, körjátékokat játszanak.

Kezdetben csak nézőként vettünk részt a rendezvényen, de immár évek óta mi is megkapjuk a program, gyakoroljuk a dalokat és részt veszünk az ünnepségen. A rendezvény lezárásaként mindenki kap egy almát, és a nyakba akasztható díszt is megtarthatja.
A rendezvényt azért tartjuk fontosnak, mert a zene összetartó ereje segíti a mi óvodásaink elfogadását is.

Autómentes nap

A Nemzetközi Autómentes Napot, szeptember 22-én, az Angyalkert Óvoda szervezésében ünnepeljük. Lesétálunk az óvodájukhoz, és gyalog, futóbiciklin, rolleren elmegyünk a Tesco-parkolóba, ahol tánccal várnak minket. Ezt a rendezvényt gyermekeink nagyon szeretik, mivel együtt táncolhatnak, mozoghatnak a többiekkel.
A rendezvényeket azért tartjuk fontosnak, hogy a gyerekek, akik többségi óvodába járnak, megismerjenek minket, ezzel is erősítve kicsi gyermekkortól fogva az elfogadást.

Szeptember  30.  – Zene Világnapja

  • A város főterén közös ének és játék a város többi óvodásával;

Október 6. – Kirándulás

  • Utazás külön busszal Visegrádra – történelmi játszóterezés meglátogatása;

Október 28.

  • Első osztályosok befogadó ünnepsége és az új játszóudvar felavatása.

Feltöltés folyamatos!